Mely a tüdődet folytam marjatja,

És nem szabadulsz tőle,

Míg nem mész érte ölre

De mégis úgy élvezed,

Ahogy a füstel minden gondot elfeledsz

Szárnyal a fejedből

S minden megoldódik egyből

De ez csak a látszat csupán egy mámor,

s ahogy elmúlik a kámfor

A nagy világban ott füstölögsz magadban,

S bajod nem mondod el szavakban

Csak rágyújtasz még egy szálra,

De lassan már egy doboz sem elég mára,

Nem mondasz senkinek semmit,

S szép lassan szeretteid elvesznek mind

Pedig hidd el vannak akik megértenek

Vagy sokak vagy kevesek

De barátaid mindig lesznek

ám a cigiről le nem vesznek

S ha néha csurran cseppen egy gondolat,

Egy röpke, apró pillanat,

Ami arra késztetne hogy többé soha

De a szörny újra előmászik és nem menkülsz soha...